Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Amit Darwin még nem tudhatott

 Werner Gitt:

Darwinnak 150 éve jelent meg "A fajok eredete" című forradalmian új könyve. Már Immanuel Kant filozófus (1724-1804) büszkén állította: "Adjatok nekem anyagot, és én építek belőle egy világot". Laplace francia matematikus és csillagász (1749-1827) 50 évvel később ezt válaszolta Napóleon kérdésére: "Elméleteimnek nincs szükségük Isten feltételezésére". A tudományos ateizmus eme és későbbi atyái az élet eredetének olyan magyarázatát keresték, amelyben Isten nem fordul elő. A látszólag "mentő" választ Darwin adta meg, akinek nyomán elképzelhetőnek tartották, hogy az élet keletkezése "természetes módon" magyarázható. Míg ő e kijelentés következményét tétovázva fogadta, a mai, egyre istentelenebbé váló világ vezércikkekben vég nélkül magasztalja védnökét. 
Darwin Galápagos-szigetekre való utazásáig (1835) az emberek Arisztotelész görög filozófus (Kr. e. 384-322) tanításában hittek, miszerint a fajok változatlanok. Az ott élő pintyek különböző csőrformáiból Darwin helyesen következtetett: A fajok alkalmazkodhatnak és változhatnak. További következtetése azonban, miszerint minden élőlény egyetlen törzsfából alakult ki, tudományosan nem igazolható. Már maga Darwin látta, hogy elméletének egyik nagy nehézsége, hogy a természetben úgyszólván egyetlen fosszilis átmeneti forma sem található. Ennek ellenére Darwin tanítása szerint az ember elveszítette a Teremtő által neki szánt különleges helyet, és ettől kezdve csak egy, az állatvilágból felkapaszkodott lény volt.       

Az evolúció mozgatórugói

Az evolúció mozgatórugóiként manapság a mutációt, a szelekciót, az izolációt, a hosszú időtartamokat, a véletlent és a szükségszerűséget nevezik meg. Mindezek a tényezők léteznek, de egyik sem produkál új kreatív információt. A mutáció csak már létező infor-mációt tud megváltoztatni. A már rendelkezésre álló DNS információ nélkül el sem kezdődhet az evolúció. A mutáció elvileg definíció szerint egy minden cél nélküli véletlen mechanizmus, ennek következtében elvileg nem képes új terveket létrehozni (pl. szerveket feltalálni). A szelekció előnyben részesíti az életképesebb élőlényeket, és gondoskodik arról, hogy öröklési anyaguk nagyobb valószínűséggel továbbadódjék. Szelekció által azonban a már csak létező élőlények válogatódhatnak vagy selejteződhetnek ki; semmi sem javulhat meg és semmi új nem keletkezhet. A fent nevezett evolúciós tényező sem jöhet számításba, mint kreatív alkotó. Lássunk néhány példát az élőlények köréből, és vizsgáljuk meg, vajon a céltalanul működő evolúciós tényezők létrehoztatták-e az alábbi koncepciókat.

Az ivaros szaporodás 

Az evolúciótan szerint az ivaros szaporodás "feltalálása" döntő tényező volt az élőlények továbbfejlődése szempontjából. Az egyre újabb génkombinációk által sok variáns keletkezik, amelyek közül azok élik túl a szelekciós folyamatot, amelyek a legjobban alkalmazkodnak környezetükhöz. Ez a folyamat azonban két okból is kiválik a kívánt evolúciós továbbfejlődés szempontjából-a-törzsfejlődésben:
1. A szexuális szaporodás nem kezdődhet egy evolúciós folyamattal. Ez csak akkor lenne lehetséges, ha mindkét nem egyidejűleg teljesen működőképes szervekkel rendelkezne. Az evolúcióban azonban definíció szerint nincsenek irányító, célorientáltan tervező stratégiák. Hogyan történhetne az ehhez szükséges szervek fejlődése generációk ezrein keresztül, ha az élőlények még egyáltalán nem képesek szaporodni e szervek nélkül? Ha azonban kizárt a lassú fejlődés, hogyan jelenhetnének meg hirtelen olyan különböző és ráadásul összetett szervek, amelyeknek az utolsó részletig összehangoltnak kell lenniük? Ezenkívül még mindkét nemnél a megfelelő helyen is azonnal rendelkezésre kellene állniuk. 
2. Még ha el is fogadjuk, hogy az ivaros szaporodás lehetősége "az égből pottyant", az öröklési anyag keveredésekor semmilyen elvileg új információ nem keletkezne. A növénytermesztők és állattenyésztők számtalan kísérletükkel megmutatták, hogy a sokáig tenyésztett tehenek mindig tehenek maradtak, a búzából pedig sohasem lett napraforgó. Az úgynevezett mikro evolúció (változások egy fajon belül) bizonyítható, míg a makro evolúcióra (változások a fajok határain keresztül) semmilyen bizonyíték sincs.


Zseniális technika a vörösvértesteknél 

Minden vércseppünkben kb. 150 millió vörösvértestecske van. Ezek rendkívül specializált tengeralattjárók, amelyek fedélzetén nincsenek gyilkos torpedók, hanem valami létfontosságú dolgot végeznek. 120 napos élettartamuk alatt 175 000-szer tankolnak oxigént, és egyidejűleg kiürítik a tüdőbe az oxidáció alatt keletkezett széndioxidot (CO2). Ez a kis szállítóhajó olyan apró, hogy akár a legszűkebb hajszáléren is áthatol, hogy a test minden részét elérje.  Másodpercenként kétmillió új vörösvértest képződik, amelyek a vérvörös festőanyagát, a hemoglobint tartalmazzák, amely figyelemreméltó, nagyon összetett vegyület. A hemoglobinra már az embrionális fejlődés alatt szükség van az oxigén szállításához. A harmadik hónapig az oxigénigény teljesen más, mint a fatális stádiumban (a harmadik hónaptól), ezért egy más hemoglobinfajtára van szükség, amelynek más a kémiai összetétele. Röviddel a születés előtt aztán minden kémiai gyár teljes gőzzel dolgozik, hogy végrehajtson még egy átállást a felnőtt hemoglobinra. A három hemoglobinféle nem próbálható ki evolúciós úton, mert a két másik variáns nem szállítana elegendő oxigént, ami halálos lenne. Még ha két stádiumban a helyes molekula termelődne is, a biztos halál lenne, ha a harmadik nem lenne megfelelő. A hemoglobingyártás háromszor igényel alapvetően más biogépezetet, amelyeknek épp a megfelelő időpontban kell átállítaniuk a termelést.
Honnan származik egy ilyen bonyolult gépezet? Itt minden evolúciós elképzelés csődöt mond, mivel félkész köztes stádiumaikat, amelyek az evolúciótan szerint ezekhez az összetett gépezetekhez vezettek, az élőlények nem élték volna túl. A nem csökkenthető bonyolultságnak ez az elgondolása az emberi szervezet immunrendszerére is érvényes, vagy a flagellumra (csillósejt), amellyel a baktériumok mozognak. Itt is az a helyzet, hogy az élőlények nem élték volna túl a mostani állapotukhoz vezető utat. Kézenfekvőbb azt feltételezni, hogy minden kezdettől fogva készen van, és ez csak akkor lehetséges, ha egy bölcs Teremtő mindent úgy tervezett és alkotott, hogy az teljesen működőképes legyen.

Honnan származik az élet?

Napjaink minden hangos evolúciós lármájában ezen töprengenek az emberek: "Valójában honnan származik az élet?"

Az evolúciótannak semmilyen magyarázata sincs arról, hogyan keletkezhet élő élettelenből. 
Stanley Miller (1930-2007), akinek "ősleves-kísérletét" minden biológiakönyv megemlít, 40 évvel a kísérlet után beismerte, hogy az élet keletkezéséről szóló semmilyen jelenlegi hipotézis nem meggyőző. Ezeket "badarságoknak" vagy "kémiai elmeszüleményeknek" nevezte. 
Louis Pasteur mikrobiológus (1822-1895) felismert valami nagyon alapvetőt: "Élő csak élőből keletkezhet." Csak egy valaki mondhatta: "Én vagyok az út, az igazság és az élet" (János 14:6), ez pedig Jézus volt. Róla mondja a Kolossé 1:16 verse: "Mert Benne teremtetett minden a Mennyen és a Földön, a láthatók és a láthatatlanok", továbbá János 1:3 verse: "Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött." Minden elmélet a világ vagy az élet keletkezéséről, amely Jézust nem, mint az élet forrását és okát említi, halálra ítélt vállalkozás, amely Jézuson, a sziklán darabokra törik majd. Az evolúciótan tehát a világtörténelem egyik legnagyobb tévedése, és sok millió embert rántott a hitetlenség szakadékába. Amit sok kortárs nem gondol végig: A hitetlenség szakadékát a túlvilágon az örök kárhozat szakadéka (a Pokol) követi. Világunk tulajdonképpen gondolkodási szükségállapotban van, amit az mutat, hogy minden dolgok Teremtője előtt nem "Köszönjük, Jézus" kezdetű vezércikkekkel hódolnak. Sokan nem tudnak arról, hogy Jézus Krisztus egy rendkívüli ajánlatot tett nekünk. Ezt mondta: "Én vagyok az ajtó" (János 10:9), és ezen a Mennybe való bejutást értette. Aki hozzá fordul, örök életet nyer.